2013. augusztus 1., csütörtök

Beszámoló


Hatalmas ölelés Sophie-nak, aki olyan kedves volt, hogy küldött egy conos beszámolót :) Nagyon szépen köszönöm :D 

Na szóval.. Szombaton a Hungexpoban garázdálkodva nem egy Kurossal találkozhattunk, mint ahogy az már megszokható.^^

Első körben elkaptam egy Cielt, és egy Sebastiant közös képre, majd találkoztam még egy Sebivel, és egy Claudeot is láttam, illetve nem maradhatott el a gyönyörűséges Ciel Lady sem. Volt egy eszméletlenül jó Grell cp is, akinek valahogy (egyszerűen nem tudom kitalálni, hogy..) még a fogai is olyanok voltak, mint Grellnek, és viselkedés tekintetében is hajazott rá. Volt még egy Grell, aki "Sebastian ölj meg!" táblával járkált, amin röhögtem egy sort. Láttam még egy Aloist is, viszont ami meglepett, hogy egyetlen Undertakerrel sem találkoztam. Most vagy elkerültük egymást (amilyen szerencsétlen vagyok), vagy pedig tényleg nem voltak (ami egyenlő a halálommal) , de az tuti, hogy akármennyire árgus szemmel figyeltem, egyet sem láttam.

Ezen kívül most is ment az egész napos hülyülés, és tényleg minden igazán jó volt..megint. A közös Gangam style táncról nem is beszélve.. (ahol a Pikkachuk nagyon nagyot alakítottak.) És befejezésképpen: Nagyon boldogságosan boldog vagyok, mivel szereztem egy kulcstartót, amin Ciel egy bociruhában van, szarvakkal, meg farokkal, és eszméletlenül édes fejet vág..!!*-* Egész nap azzal fangirlködtem, és Ciel Ladynek is megmutattam, amikor vele csináltam közös képet. Nem kell mondanom, neki is tetszett.^^ (De kinek ne tetszene? :O annyira kis kawaii)

A Cieles kulcstartót egyszer ellopom xD Azon viszont tényleg csodálkozom, hogy nem láttál Undertaker-t, hiszen a mangában éppen most alakított nagyot... lehet, hogy még túl friss az élmény :)

2013. június 28., péntek

82. Fejezet


Nemrég kijött a manga 82. fejezete, aminek a címét leginkább így fordíthatnánk le: Hangosan felnevetni.
Nem akarok túl sok helyet pazarolni erre a dologra, mert... na.
SPOILER

Kifakadás
Értem én, hogy ez az arc igazi csemege a sportrajongóknak, kuriózum, ahol Yana-sensei elhagyja egy picit a viktoriánus sallangokat, de... DE: nem tudja mivel helyettesíteni őket. Olyan ez, mintha a csokis, lekváros palacsintából kivennék a csokit, és nem raknak be helyette, teszem azt: málna pudingot. Mert ez így nem TELJES. És ez engem, aki köztudottan hatalmas kurofan, nagyon idegesít. 

És az sem szimpi, hogy a sensei elhúzza ezt az ügyet. Mert bár a detektíves ügy is rendesen szét lett húzva, de könyörgöm! Ott minden fejezetre jutott valami fordulat, itt meg? Szerintem küldjünk a sensei-nek sok energiát :/

Kifakadás vége


- A borító ritka gyönyörű.

- Kiderül, hogy Derrick egy zombi, ami meglepő, de már megint az előző ügynél vagyunk. Lehet, hogy csak én nem szeretem a zombikat, de nekem a Campagniás arcnál elegem lett belőlük.

-Edward egyre férfiasabb és szimpibb. Azért van még mit tanulnia. :3

- Ciel mindenki előtt megidézi Sebastiant... ezt csak az én logikám nem bírja el? O.o

-Látványos elfogás. (Megjegyzem: ezt a trükköt már az első fejezetben is láttuk.)

- Undertaker az igazgató. Édes, drága, imádom, de már megint nem látjuk a szemeit!!! O.O

Szóval röviden ennyi. Hosszan se sokkal több. Nem rossz, de én még mindig többet várok a sensei-től :)

2013. június 22., szombat

Yana..yanayanayanayana

Nem vagyok benne teljesen biztos, de ha a nyomornegyedben tengődő, csontsovány logikám nem hagyott cserben, akkor Yana-sensei ide pakolja fel a vázlatait: katt

2013. május 25., szombat

Kék komornyik




Mivel a lektorom most nagyon elfoglalt és nem akarom ezzel terhelni, a ti türelmetekkel pedig nem akarok visszaélni, ezért ide töltöm fel a Kék Komornyik következő fejezetét :) Nagyon örülnék minden véleménynek :) Jó olvasást :) ( katt a további bejegyzésekre :3)

2013. május 18., szombat

Wancsiii :3


Mivel a tegnapi nap Tinu mellett még egy drágámnak volt szülinapja, ezért természetesen neki is írtam, csak pöppet mást :3 Wancsii, nem tudom, hogy mennyire fedezhető fel a K projectes vonulat ebben a szöszben, de remélem,  nem tagadod le, hogy ismersz >< AU, de nagyon :D Modern idős szösz :3

Boldog születésnapot! :)


Ciel kelletlenül húzta el a száját:

- Ne már!

Sebastian, aki a telefonján éppen a gyár problémás (és persze piszkos) ügyeit intézte, kárörvendő pillantást vetett rá a napszemüvege mögül. Mélyreható, sötét pillantást, amilyenre csak egy Pokolban nevelkedett démon képes.

- Márpedig muszáj- jegyezte meg mélyen búgó hangon- Ha sikert akarunk, áldozatokat is kell hoznunk. Egyébként meg illik önhöz.

- Fogd be, vagy egyenként égetem ki a belső szerveidet!- morogta a fiatal nemes, továbbra is világfájdalmas képet vágva.

Egy démont kellett becserkésznie. A kék egyenruhás, kusza, ébenfekete hajú szörnyeteg szemet vetett rá… be akarta kebelezni a lelkét, ami érthető módon, még az egyébként higgadt Sebastiant is felbosszantotta.

Így azt tette, amihez talán a legjobban értett: csalit csinált a gazdájából, hogy még csábítóbbá tegye a fajtársa előtt. Azután csak meg kell várnia, hogy elődugja az orrát és..

- Utállak. – Ciel hanyag mozdulattal tette fel a sapkát és hóna alatt az ütött-kopott gördeszkával elindult a forró aszfalton. Várt.




Tinu :3



Van egy fiatal hölgyemény, akinek bizony tegnap volt a szülinapja, csak a gépem megmakacsolta magát :3 Boldog szülinapot Tinu! :D Próbáltam olyan dolgokat tenni ebbe a szöszbe, amiket szeretsz, és az írásaidból vett idézetekkel is találkozhatsz, ha figyelsz ;) 


Sebastian úgy tett, mintha semmit sem vett volna észre, de a szeme alig észrevehető összeszűküléséből arra következtettem, hogy pontosan tudja mi történt. Tudja, ahogy mindig.
A levél felbontva hevert előttem, kitárulkozva, akárcsak Baudelaire versében az út mentén rothadó tetem. A tartalma legalább ilyen gusztustalan volt…
- Mégis mi a franc ez? – kérdőn húztam fel a szemöldökömet, és vádló mozdulattal a kezeim közé csippentettem a boríték sarkát- Kik ezek… akikről ír?- Rápillantottam a papirosra- Rokita és Boruta… te jó ég, mégis milyen elfuserált nevek ezek? Mondjuk még mindig jobb, mint a Crowley… Istenem, ezeknek mégis hol volt az anyjuk, amikor a névadásra került a sor?
Sebastian szája sarkában egy elkövetkezendő mosoly halovány árnya bujkált, csakis arra várva, hogy egyetlen cinkos pillantással a felszínre kerüljön.
- Ezek démon nevek, Fiatalúr. Személyesen ismerem is őket, bár nem igazán állunk meghitt kapcsolatban… Crowley mára eljutott addig a pontig, hogy a másik közelsége, olyan éltető dolog lett számára, mint a halandóknak a levegő, az étel, vagy a víz. Rokita és Boruta pedig… nos, kellemes társaságnak bizonyultak, amikor bajt kellett keverni.
Éreztem, hogy a szám megvonaglik a nem túl sikeresen elrejtett véleményem miatt a démonokról. Ismét vetettem egy pillantást a levélre: „ Tudom, hogy kicsoda a komornyikod. Olyan, mint Rokita, Boruta és Crowley. És mind tudjuk, hogy ők kicsodák.”
- Úgy látszik valaki rájött. – Meglepett, hogy mennyire hidegen hagy az ügy. Hiszen a jövőmről, a bosszúmról volt szó…
Bíztam az ereimben folyó ősi, hamisítatlan, angol vérben. Rossz csillagzat alatt születünk, ez igaz, de mindig megtaláljuk a módját, hogy erőt kovácsoljunk ebből. Játszadozó gyerekek vagyunk csupán, akik hóembereket kényszerítenek térdre, majd lenyakazzák őket.
  És ha netalántán elragadna minket a halál, és egészen a Pokol éjsötét lakkal bevont, kénkő kapujáig keringőzne velünk, kissé kopott estélyi ruhájában, az emlékünk mindig megmarad. Mert nekünk mindig lesznek történetíróink, akik szavakba rendezik a káoszt, és megzabolázva az élet mélységének kifürkészhetetlenségét, visszahozzák az életbe a rég porrá lett világokat.


                                                              Boldog születésnapot! :)

2013. április 30., kedd

Con beszámoló Karintól

                                             

                                                        Con beszámoló Karintól


Naszóval, bemutatkozásként, én vagyok az a kalap és kasza NÉLKÜLI Undertaker(ezt csak azért, mert volt egy, akinek egy tök baró kaszája volt :D), aki a szombati napon garázdálkodott a Hungexpo területén.
 
Kuro-s szemszögből szép kis con volt, láttam vagy négy Aloist (sőt, az első két Free Hugomat egy-egy Aloistól kaptam ♥), két Sebastiant, két Lady Cielt, két rendeset, és egy Undertakert, akit ugye már említettem. Viszont amin nagyon meglepődtem, az az, hogy nem volt egy Grell sem! Felháborító! Illetve egy volt, akit mi csak 'Madam Redet cosplayelő Grell'-nek hívtunk, de igazából benne sem voltunk biztosak. De kért tőlem fotót :3
 
Amúgy én mint cosplayer nem voltam túl karakterhű, konkrétan egyik barátom leb*zizoztt (és én még mindig lány vagyok), de végülis nem is értem miért, hisz volt egy nagy piros táskám, amit ilyen plázamacskás pózban tartottam... Utána már csak 'mucikának' szólítottam xD
 
Szép kis con volt, sok Kuros cépéssel, és még több egyébbel.
 
Karin

Köszönöm szépen, hogy írtál :D Megjegyzésként hozzábiggyeszteném a többieknek, hogy láttam képeket a cpjéről és szerintem tök jó volt *.* 2. megjegyzés: ha nincs Grell, akkor az egyértelműen a világvégét jelenti... :"(