Áldott átok

Íme a házikihívás 2. szösze :3 Ezúttal Pierce Diana volt az ötletadóm, amiért hatalmas ölelés neki, mert a szavai beindították a fantáziámat :D

Cím: Áldott átok

Felhasznált szavak: pecsétgyűrű, vörös kesztyű, fekete rózsa

Megjegyzés: Álom... idilli családi jelenet, ami nem is olyan idilli. Egyszóval: Kiddy x3

Jó olvasást! Remélem tetszik ;)

Áldott átok

Ciel Phantomhive kívülről figyelte az idilli családi jelenetet, ami mintha lassan apró darabokra tépte volna a szívét. Ott ült a sötétbarna kanapén, amelynek kesernyés illata egyszer és mindenkorra beivódott az orrába, két oldalán a szüleivel.

Az édesanyja, Rachel egy vastag könyvet lapozgatott, révedező mosollyal az ajkai körül, míg az édesapja elegáns nemtörődömségben nyúlt el a kanapén, félig lezárt szemhéjai mögül a lustán pattogó tüzet figyelve.

Ciel közelebb lépett hozzájuk, tudva, hogy úgysem érzékelik és nagyot nyelve méregette a szüleit és ifjonti önmagát. Tisztán és élénken emlékezett erre a koratéli estére, amely olyan volt az emlékei kertjében, mint egy diadalittasan viruló fekete rózsa fehér társai között. Félelmetes és örökre nyomot hagyó.

A fiatal nemes ki akart jutni ebből a reménytelen helyzetből, bármit megadott volna, hogy ne kelljen újra átélnie az estét. De a lábait mintha hozzáláncolták volna a padlóhoz, mozdulni sem tudott.

Fiatalabb önmaga idegesen fészkelődött a kanapén, hol jobbra, hol balra pillantva. Végül nyelt egy nagyot, majd minden bátorságát összeszedve az apja felé fordult:

- Apu… - Megremegett a hangja, ahogy a határozott tekintet rászegeződött- Izé… ugye mindig azt mondod, hogy a családban az őszinteség a legfontosabb dolog? Mert… mert ha nincs őszinteség, akkor a család felbomlik…

Vincent barátságosan elmosolyodott és megsimogatta a fia fejét.

- Bizony. Majd ha nagyobb leszel megérted, hogy ez miért olyan fontos. Örülök, hogy figyelsz rám két csínytevés között.

A szoba vidámabb színt öltött, ahogy Rachel és Vincent felhőtlen nevetése töltötte be. Cielnek egy láthatatlan kéz markolt a lelkébe. A nemes legszívesebben karon ragadta volna a kisfiút, aki egykor ő volt, és kiráncigálta volna a szobából, hogy ne lássa folytatást. Hogy ne legyen folytatás. De továbbra sem tudott mozdulni.

- Szóval… - A kisfiú némileg bátrabban folytatta- … szóval gondolkodtam rajta, hogy megkérdezzem-e és…

- Mit szeretnél? – Vincent ellágyult vonásokkal figyelte a fiú zavarát- Mondd csak nyugodtan, nem foglak megenni.

Ciel ordítani próbált, de nem jött ki hang a torkán.

- Apa… a múltkor láttam, hogy véres a kesztyűd. Mi történt?

A változás egyetlen pillanat alatt ment végbe: Rachel véletlenül kitépte a könyv egyik lapját, Vincent arcáról leolvadt a mosoly, a kisfiú pedig a gyerekek csalhatatlan ösztönével megérezte, hogy tilosba tévedt.

Ciel lehajtotta volna a fejét, ha az ismeretlen erő nem köti gúzsba. Megtörtént, elveszett. Olyan volt számára, mintha csak tegnap történt volna. A félig kinyílt ajtó, az az elegáns mozdulat, ahogy az édesapja ledobja a vörös kesztyűt a földre… a felismerés, hogy a fehér szövetet a vér színezi át.

Vincent komor arccal támasztotta meg a fejét a kezével. Ujjain vészjóslón villant meg a Phantomhiveok pecsétgyűrűje…

- Ciel… te még olyan fiatal vagy- kezdte a férfi, kínosan ügyelve arra, hogy ne nézzen a fia szemébe- Még nem érted… nem értheted, hogy mit jelent a Phantomhive család tagjának lenni. Áldott átok. Egyrészről áldás, hiszen a család csodálatos gyára és a státuszunk megvéd minket attól, hogy bármiben is szükséget szenvedjünk. Másrészről viszont átok… mert néha meg kell tennünk olyan dolgokat, amiket nem akarunk. Egyszer majd megérted…

- Fiatalúr, Fiatalúr!

Ciel hideg izzadságban úszva ébredt. Homályosan érzékelte a takarót, amely majdnem teljesen lecsúszott róla és a furcsa zihálást, amiről gyorsan kiderült, hogy saját magától származik.

Az ágya mellett Sebastian állt, kezében egy háromágú gyertyatartóval. Arcán az aggódás és a kíváncsiság felváltva alakították a vonásokat.

- Fiatalúr, minden rendben? Rosszat álmodott?

Ciel erőt vett magán és félig-meddig visszaerőltette magára a hűvös közöny álarcát. Igen, azon a napon tudatosult benne, hogy az apja, a példaképe, akire mindig felnézett egy gyilkos. Egy gyilkos, aki tisztában volt vele, hogy egy napon a fia is az lesz.

- Csak egy rémálom… - suttogta a démonra pillantva- Csak egy egyszerű rémálom.

Még mindig fülében csengett a tűz lusta pattogása, a könyv lapjainak lassú zörgése és a szomorú szavak: Egyszer majd megérted…

Megértette.

Üvegkastély

Kétitől kapott cím: Üvegkastély

Szintén tőle kapott, beépítendő szavak: macska, gyertya, álarc

Megjegyzés: Szeretlek xD Még úgy is, hogy a tollam felét megettem, miközben valami normális ötletet próbáltam kicsikarni magamból. :3 Volt ott már minden: a sztepptáncoló Sebbytől (!) kezdve a térden könyörgő Cielig -.-"

Jó olvasást mindenkinek! 

Üvegkastély

Ciel eleinte nem is akart hinni a szemének. Sőt, igazából még később se nagyon. Elgondolkozva forgatta a fejét és egy olyan szót keresett, ami tökéletesen illik az előtte lévő épületre. Végül a hasonló állapotban lévő Sebastian segítette ki:

- Üvegkastély- motyogta kissé határozatlanul, kérdő tekintetet vetve a gazdájára, aki jobb ötlet híján beleegyezőn bólintott.

- Nem értem… Frances néni mégis hogy engedhette meg ezt?- A mondatvégi, megvetéstől csöpögő apró szócska arra a különös építményre vonatkozott, mely a Midford család kertjében helyezkedett el.

Kristálytisztán csillogó üvegekből állt, melyeket fehér és fekete kapcsokkal illesztettek össze. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, hiszen a család gazdagságát, ízlését és méltóságát jelképezte, de egy bizonyos fiatal hölgy úgy gondolta, hogy ennél jóval több kell. Halványrózsaszín és lila masnik és szalagok ölelték körbe az üvegkastélyt, olyan bájos zsúfoltsággal, amitől Cielt a hányinger kerülgette.

- Ez borzasztó- suttogta újra és újra végigmérve a kastélyt.

- Nos, meglehet, de kérem ne felejtse el, hogy Elizabeth kisasszony borza… akarom mondani, műve az egész. És mivel ő az ön menyasszonya, ezért kérem próbáljon meg lelkesedni érte, hogy örömet okozzon a kisasszonynak. – Sebastian, leküzdve az első meglepetés okozta sokkot, kárörvendő mosollyal fordult a mestere felé, kiélvezve a lehetetlen helyzet minden egyes pillanatát.

„ Olyan, mint egy macska, ami megtalálta a tejfölös bödönt” – futott át Ciel fején, amikor morcos arccal válaszolt komornyikja álszent tanácsaira.

- Nem kell figyelmeztetned a kötelességeimre, nélküled is ismerem őket. Tudom, hogy jó képet kell vágnom a dologhoz…

Sebastian imádta, amikor gazdája ilyen helyzetekbe keveredett. Egyszerűen nem tudott betelni azzal a gyors tanácstalansággal és aggodalommal, ami a fiatal nemes zord álarca alól ilyenkor előbukkant. Jó volt néha emlékezetébe idéznie, hogy mégiscsak egy tapasztalatlan gyereket szolgál.

Az ifjú gróf viszont, érthető módon utálta az ilyen alkalmakat. Utálta, ha Lizzy tanúbizonyságot tesz normálisnak egyáltalán nem nevezhető ízléséről, utálta, ha Sebastian emiatt fölényesen kigúnyolja, de a legjobban mégis azt utálta, hogy neki ilyenkor mosolyognia kell, jó képet vágva a dologhoz.

Hányszor de hányszor akarta már elmondani a véleményét a menyasszonyának, mindhiába. Kötelességei voltak és választania kellett: teljesíti őket vagy véget vet a szenvedéseinek. Vérbeli angol nemesként természetesen mindig a kötelességteljesítés mellett döntött, összepréselt ajkakkal szenvedve tovább.

- Egyáltalán miért kell nekem itt lennem? – morogta a nemes maga elé, elborzadva figyelve a lassan a kertbe szállingózó, estélyi ruhát öltött embereket, akik élénk nevetést és bódító parfümillatot hoztak magukkal.

Sebastian halkan kuncogva hajolt le, hogy megigazítsa gazdája öltönyét. Miközben lepöckölt pár porszemet a finom anyagról és elsimította a gyűrődéseket, higgadtan nyugtatgatta a fiatal nemest.

- Ne aggódjon, nem tart sokáig. Ez csak egy egyszerű születésnap, bár tény, ami tény, a menyasszonyáé és éppen ezért ki kell tennie magáért. – Rövid szünetet tartott, majd egészen más hangnemben folytatta- Kérem, ne felejtse el, hogy egyszer együtt fog hálni ezzel a hölggyel és igencsak kellemetlen lenne, ha egy rosszul sikerült születésnap emléke önök közé állna.

Ciel agya elképesztő gyorsasággal dolgozta ki a különböző kínzások és kivégzések terveit: összezárni a komornyikot egy csapat kutyával, egy gyertya segítségével felgyújtani a haját vagy esetleg arra kényszeríteni, hogy ugorjon fejest a Buckingham palota tetejéről a járdába. Ám mivel sajnálatos módon számtalan ember nyüzsgött körülöttük, ezért pusztán egyetlen ötlet volt használható: a jól bevált sértegetés.

- Te perverz, vén rohadék- suttogta Ciel olyan dühödt szájrángással, ami bárkinek becsületére vált volna. Sebastian mosolyogva villantotta meg hófehér fogait:

- Kikérem magamnak, egyáltalán nem vagyok vén.

- Szóval a többit beismered?

Cielnek úgy tűnt, mintha a démon cinkosan rákacsintott volna, de nem volt ideje, hogy ennek valódiságáról meggyőződjön, mögöttük ugyanis felharsant Lizzy vidám, csilingelő hangja:

- Jaj, Ciel, olyan jó, hogy el tudtál jönni! – A lány valósággal ragyogott.

Csillogó, szőke haja könnyedén omlott a vállára, kihangsúlyozva strasszokkal, masnikkal és selyemszalagokkal telezsúfolt, rózsaszínes árnyalatú ruháját. Magassarkú, fekete cipője minden egyes lépésnél belesüllyedt a puha földbe, Lizzy talán ezért kapaszkodott bele hálásan a vőlegényébe, olyan szeretetrohamot indítva ellene, amellyel szemben a fiúnak esélye sem volt a győzelemre.

- Ha tudnád mekkora káosz volt az előbb, valaki nekizuhant az üvegpalota falának, szerencsére az üveg jó erős, és…

- Üvegkastély…- nyögte ki Ciel, amikor a lány levegőt vett. Lizzy kissé erőltetett mosollyal fordult a komornyik felé:

- Nahát, Sebastian is itt van, elegáns egy név, jobb, mint a palota, köszönöm- hadarta egyetlen szuszra, majd ismét a vőlegényének szentelte minden figyelmét, olyan gyorsasággal feledkezve meg Sebastianról, hogy még egy egyszerű köszönésre sem adott neki sem időt, sem alkalmat.

- Ciel, hoztál nekem ajándékot?

A nemes ügyetlenül vette elő a mindeddig a háta mögött rejtegetett apró csomagot, melynek ezüstös papírja versenyt csillogott Lizzy szemeivel, amikor a lány letépte a dobozról.

- Hogy ez milyen cuki! – sikkantott fel a fiatal Midford lány, magasra emelve a rózsaszínes nyakláncot, melynek medálja egy kinyíló tulipánt formázott- Honnan tudtad, hogy ezt szeretném?

- Megérzés- felelte Ciel szenvtelen arccal. Az igazság az volt, hogy Lizzy akárhányszor betoppant a Phantomhive kastélyba, mindig erről a nyakláncról beszélt, olyan kitörő lelkesedéssel, hogy a fiatal nemesnek belefájdult a feje.

„ Nahát Ciel, milyen elegáns ez a ruhád, akárcsak az az aranyos nyaklánc, amit a múltkor láttam…” vagy „Milyen szépen csillan meg a fény a gyűrűdön. Emlékszem, láttam múltkor egy nyakláncot, ami hasonlóan szépen csillogott…”

Amikor pedig Lizzy születésnapja előtt egy héttel Lady Frances felhívta Cielt azzal az üzenettel, hogyha nem veszi meg a lányának azt a nyakláncot, amit kinézett magának, akkor szálanként fogja kitépni a nemes és a komornyikja egyébként botrányosan álló haját, nos, akkor a démon és a nemes úgy döntöttek, hogy nem próbálkoznak más ajándékkal, megveszik a nyakláncot.

- Csodálatos, köszönöm. – Lizzy tétova puszit nyomott a fiú arcára, amiben annyi ártatlanság volt, hogy Sebastian nem tudta elfojtani a mosolygását.

- Megnézed belülről?- kérdezte a lány a masnis, szalagos üvegcsoda felé pillantva. Ciel magára erőltetett egy újabb mosolyt.

- Az üvegkastélyt? Nos, én innen is látom, hogy fantasztikusan néz ki.

- Ne kéresd magad! Belülről még szebb!

- Biztos vagyok benne, de…

- Semmi de, majd körbevezetlek!

Ciel érezte, hogy egy elvesztett csatát próbál megvívni kissé talán túl erőszakos menyasszonya ellen. A segítség hirtelen érkezett egy meglehetősen váratlan irányból. Sebastian a tőle megszokott könnyedséggel csusszant gazdája mellé, elbűvölő mosolyt vetve a fiatal hölgyre:

- Lady Elizabeth, csak gondoskodjon nyugodtan a vendégekről, mi pedig addig körbenézünk. Eléggé érdekesen venné ki magát, ha nem törődne az összegyűlt társasággal, kisasszony.

Lizzynek tiltakozni sem volt ideje, Ciel és Sebastian máris a tömeg felé vette az útját. A fiatal lány ujjai közül kicsusszant a nyaklánc és a földre esett… a máskor oly büszke hölgy most érezte, hogy sós könnyek lepik el a szemét.

Órákon át szótlanul tűrte, hogy pakolásokkal, csatokkal és furcsa alakú fésűkkel gyönyörűvé tegyék a haját, hogy már-már abnormálisan szorosra húzzák a fűzőjét és hogy olyan cipőbe bújtassák a lábát, amiben nem tud járni. És mindezt miért? Hogy Ciel lássa és azt mondja… igazán nem sokszor, csak egyszer, hogy szép. Hogy amikor megmutatja neki az üvegpalotát, Ciel büszke lehessen rá. Ehelyett… Sebastian önkényesen elnevezi az üvegpalotát és ezek után Ciel is az ő kifejezését, az üvegkastélyt használja.

- Hiába… - suttogta Lizzy, lenyelve a szájába folyó könnyeket-… akár kastély, akár egy egyszerű faház, amíg Ő ott van, észre sem veszel. Lehetek akármilyen csinos, úgyis elvesz tőlem…

A további szavak megakadtak a lány torkán, ugyanis elkapta a távolról visszaforduló Sebastian vérvörös pillantását. Azok a szemek azt üzenték: „ Győztem! Akármivel próbálkozol, sosem tudod elvenni tőlem.”

Lizzyt élete végéig kísérte ez a diadalittas tekintet és az üvegkastély csillogó emléke…

Elszáradt liliom

Ismét egy egyperces, amit a 78. fejezet borítója ihletett ;)

Elszáradt liliom

Földre csöpögő fekete tea, amit mohón iszik be a fekete föld. Szorosan bezárt szemek, melyekben egykor az ég egy-egy darabkája csillogott, visszatükrözve a reá hulló, kósza napsugarakat.

A szív nem dobban, a mellkas nem emelkedik, a test készen áll eljegyezni magát az enyészettel. Az asztalon hidegen villogó csontváz, minden, minden a pusztulást hirdeti. Egyedül én élek, de hamarosan itt hagyom ezt a helyet, és visszaadom az uralkodás jogát a sötét szemgödrű halálnak.

Nem vagy halott… bennem létezel tovább. Az én vérem a te véred, én vagyok te és te vagy én. Azt hittem sosem fogod ezt megérteni, de tévedtem. Már az elejétől fogva tudtad. Tudtad, hogy együtt élünk majd az örökkévalóságban. És tudtad, hogy le kell vetned a porhüvelyed ahhoz, hogy ez megtörténjen. Megtetted.

Vége van. Nincs már minek elmúlnia. Ez az utolsó… egy utolsó, elszáradt liliom a tested mellé, melytől úgy szabadultál meg, mint kígyó a bőrétől.

Egy utolsó liliom… melynek az illata még így, holtan is betölt mindent….

Nem, nem vagyok depressziós... bár így végigolvasva... Hm, csakhogy biztosra megyünk: küldjetek csokit x3

Modern Ciel

Tegnap bukkantam erre a szépségre és mit ne mondjak, megfogott :D Nem tudom, hogy femCiel vagy csak szimplán auCiel, de gyerekek, átkozottul tetszik *.*

Olyan, mintha egy késő 21. századbeli démon Ciel a brit kormány elleni összeesküvés élén állna, mert pl. kiderülne, hogy ők ölték meg a családját. Határozott, magabiztos és aljas, de csak annyira, amennyire kell. Átkozottul imádom és azt a hátteret is, amit sugall *.*  

Ti mit képzeltek mögé?

Faust, te idióta!

Újabb egyperces... mert csak xD Illetve ez egy picit hosszabb x3 A klassz cím Tin érdeme, imádom *.* *a címet és Tint is xD) Jó olvasást x3

Faust, te idióta!

Mindig is érdekelt, hogy Sebastian mit gondol azokról a művekről, amelyek egy ördögöt, démont vagy netán magát a Sátánt is szerepeltetik. Vajon kineveti ezeket a karaktereket és az embereket, akik kitalálták őket? Vagy legyezgeti a hiúságát az a félelemmel vegyes tisztelet, mellyel az írók a fajtáját kezelik? Netán mindkettő egyszerre?

Sosem ejtett el utalást az ilyen dolgokra, de teljesen biztos vagyok benne, hogy olvasta mind Marlowe Doktor Faustus tragikus históriáját, mind Goethe Faustját, hiszen egy angol nemesi ház komornyikjaként a magas szintű műveltség alapkövetelmény számára.

Én mindkét művet a szerződéskötésünk után olvastam és meg kell mondjam meglepett a két ördögkarakter, akik nem igazán idézték a komornyikomat. Sebastiant nem lehet egy kalap alá venni Marlowe alázatos, nyavalygó Mephistophilisével, annál sokkalta büszkébb és önállóbb. De Goethe bolondos, csirkefogó Mephistójával sem egyezik meg, hiszen bár mindketten ugyanolyan démonian játékosak, ha arra kerül a sor (sosem felejtem el, amikor Sebastian táncolva szaggatta szét apró darabokra az élőhalottak fejét, arcán megrészegült mosollyal), Mephisto mintha többet hezitálna, éles kontrasztot alkotva a komornyikom gátlástalanságával.

- Fortnum&Mason féle Earl Grey, Fiatalúr. Kér bele esetleg cukrot vagy mézet?

Nos, igen. Egyikük sem játszott komornyikot.

- Nem kérek bele semmit- válaszoltam, majd magam elé húztam a csészét. Pár másodpercnyi békés csönd állt be, ahogy apró kortyokban iszogattam a teámat. Sebastian szólalt meg elsőnek:

- Fiatalúr, ha szabadna megkérdeznem… bántja valami?

Kissé meglepve néztem fel rá: sem gúny, sem cinizmus nem bujkált a tekintetében, csakis az őszinte kíváncsiság. Ritkák az ilyen alkalmak…

- Csak elgondolkoztam valamin. – Hátradőltem a székemben és gyorsan mérlegeltem a helyzetet. Ha felteszem neki a kérdést, válaszol rá és még a büszkeségem sem sérül. Annyira. Talán az lenne a legjobb, ha nem támadnék konkrét kérdéssel, hanem távolról indítanék…

- Goethén és Marlowon gondolkoztam és az ihletforrásaikon.

- Értem. – A Sebastian arcán megjelenő fölényes gúny, amit annyira rühelltem, azt mutatta, hogy komornyikom teljesen tisztában van az egész gondolatmenetemmel, az aggályaimmal és a kérdéseimmel is. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne látszódjon meg a rajtam hirtelen átsuhanó szégyen, amit a gyerekes kíváncsiságom váltott ki belőlem.

- Nos… ismertem Marlowot, furcsa ember volt furcsa ötletekkel- jegyezte meg Sebastian, miközben kimért mozdulatokkal elkezdett rendet rakni az íróasztalomon- Egyszer kikérte a véleményem az ördögkarakteréről, Mephistophilisről.

Unottságot tettetve kortyoltam a teámba: ismerte Christopher Marlowot és erről olyan könnyed természetességgel beszél, mintha ezt mindenki elmondhatná magáról.

- És… tudta, hogy ki vagy? Tudta, hogy a lehető legmegfelelőbb személytől kért véleményt?

- Nem, fogalma sem volt róla. – Sebastian fehér fogai fenyegetőn villantak meg a mosolyában- Én pedig elmondtam, hogy az ő ördöge szerintem túl alázatos.

- És?

Sebastian halkan felkuncogott.

- Pokollal fenyegetett és kijelentette, hogy soha többet nem akar látni. Be kell valljam, már amúgy is kezdtem unni a társaságát, ez a kis incidens még jól is jött. Ami pedig Goethét illeti… - itt mintha utálat suhant volna át komornyikom arcán-… ismerem a démont, akiről Mephistót mintázta. Egyszer letépte a jobb lábamat, cserébe én pedig a fejét. Milyen nosztalgikus…

- És melyik tetszik jobban?- Letettem az immár üres csészét az asztalomra. Sebastian pillanatnyi hezitálás nélkül válaszolt:

- Marlowe története szerintem jobb.

Cinikusan mosolyodtam el:

- Kiszámítható vagy. Azért nem Goethe történetét mondtad, mert annak a végén Mephisto pórul jár?

- A hoppon maradt ördög igencsak népszerű a mítoszokban és a népmesékben, ami igazából érthető. Viszont… - Sebastiannak egyetlen arcizma sem rándult, ahogy rám pillantott – mi igencsak ritkán vétünk olyan hibát, ami miatt elveszítjük a zsákmányunkat.

A levegő mintha megfagyott volna. Tudtam, hogy az utolsó gondolat egyértelműen nekem szólt, hogy kitépje a reménykedés legapróbb csíráját is belőlem. Halvány mosollyal néztem ki az ablakon a kastély dúsan burjánzó kertjére. A fák, amiknek a levelei zölden ragyognak, a fehér rózsák, melyeknek szirmai tökéletes szépséggel mosolyognak a napsugarakra… Eljön majd az idő, amikor mindez múlttá válik, én pedig majd beleragadok a jelenbe, jövő nélkül.

- Faust, te idióta! – csúszott ki a számon. Sebastian meglepve nézett fel az iratok rendezgetéséből:

- Parancsol?

Továbbra is a kertet figyeltem. Nem néztem a komornyikom szemébe, mert nem mertem odanézni.

- Csak azt mondtam… - kezdtem lassan- …hogy Faust egy idióta volt, amiért engedte, hogy a fentiek megmentsék.

- Miért? Ön talán nem engedné nekik? – Sebastian hangjából az a fajta gúnyos hitetlenség csendült ki, amit eddig csak párszor hallottam és aminek különös színezete egyértelművé tette, hogy használója nem ember.

- Nem. – Belenéztem a halvány vörösen csillogó szemekbe- Én nem engedném. A szerződés az szerződés, nem igaz?

Többször láttam már Sebastiant büszkének, ezért nem lepett meg sem az arcára kiülő büszkeség, sem az a gyengédség, mely átitatta a szavait:

- De igen, igaz, Gazdám.

Egyvalamit nem árultam el Sebastiannak. Azt, hogy Faustot nemcsak azért tartom idiótának, mert engedte, hogy a fentiek megmentsék a végzetétől, hanem azért is, mert nem gúnyolta ki immár az égiek védelmében a hoppon maradt démont. Hiszen, ha ő is olyan volt, mint Sebastian, akkor egy kis önbizalom csökkentés igazán nem ártott volna neki.

A ketrecen kívül

Egyperces. Rövid, értelmetlen... asztma... Sebby... Ciel...jó olvasást x3

( Manga momenten alapul )

A ketrecen kívül

A fiatal fiú úgy kapaszkodik a férfiba, mintha ő lenne az utolsó mentsvára. Pedig nincs igazi veszélyben és ezt ő is tudja. Ujjai megérzik a kabát selymes puhaságát, hallják a nyugtató, mély hangot, mely mintha édes, örök álomba ringatná.

Látja a sápadt arcot, a hollófekete tincseket és a mélyvörös szemeket. Érzi, hogy egy erős kar közelebb húzza az élettől lüktető testhez.

Fulladozik. Láthatatlan kezek kulcsolódnak a nyakára és megpróbálják kiszorítani belőle az utolsó csepp levegőt is. A terem, mintha egy pillanatig homályba burkolózna…

Összerándul, amikor a fehér kesztyű végigsimít az ajkán, miközben egy túlvilági hang megnyugtatón duruzsol a fülébe:

- Ne féljen… már a ketrecen kívül van… nincs mitől félnie.

Mintha a démon táncra hívná… Szorosan magához húzza, megtartja, hogy el ne essen, miközben szabad kezével kioldja a fekete szemkötő csomóját…

- Mondja ki a nevemet! – szól a lágy felszólítás.

A fiú mély levegőt vesz, a pár másodpercnyi Menny és Pokol valósággá változik… Az egyetlen tovasuhanó pillanatig beállt csend azt jelzi, hogy valami véget ért…

Never Marauder's Land: Kihívás~

Never Marauder's Land: Kihívás~:   Halihó!   Kiddy vel úgy gondoltuk, hogy túl nagy a pangás mostanság, ezért úgy döntöttünk, hogy szervezünk egy házikihívás-félét ...

Mézes tej

Icipici egyperces egy finom dologról... hmm, jó olvasást :3

Mézes tej

Meleg, hófehér tejbe csurgatott aranyló, édes méz, mely könnyedén olvad szét benne. A recept egyszerű, a Fiatalúrra gyakorolt hatása pedig csodálatos. Ez a furcsa, gyerekeknek kitalált ital már a kezdetektől fogva fontos szerepet játszott kettőnk kapcsolatában.

Az első éjszaka komoly segítséget nyújtott, amikor a Fiatalúr nem volt hajlandó semmit enni és egyedül a mézes tejet tudtam beleerőszakolni. Soha nem felejtem el azt az ártatlan arcot, és a meglepetést, amikor felismertem, hogy még ha rejtve is, de abban az aprócska testben bizony egy igazi kisgyerek lakozik.

Ezután nyugtatóként használtam vészhelyzeteknél és tökéletesen bevált. Madam Red halála után is pontosan tudtam, hogy egy csésze meleg tej, jó sok mézzel majd magához téríti a Fiatalurat. Nem tévedtem.

Ez volt az ő drogja, az egyetlen gyengédség, melyet elfogadott tőlem.

Ez volt az én titkos fegyverem, az egyetlen olyan módja a megnyugtatásának, amellyel nem sértettem a büszkeségét. Ezzel azt akarom mondani, hogy természetesen máshogy is csillapíthattam volna háborgó lelkét, de csak egy bizonyos határ átlépésével, amelyhez tudtam, hogy nem fűlik a foga.

A mézes tej tehát mindig mindenhol ott volt, felfedve a gazdám gyermeki oldalát. Az utolsó perceiben is ezt iszogatta kisimult vonásokkal, halvány, mindentudó mosollyal az arcán.

És amikor közel hajoltam, hogy elvegyem, ami jár nekem, megéreztem a méz félreismerhetetlen, édes illatát…

78. fejezet

A 78 egy gyönyörű, kellemes szám, amitől Kiddynek rémálmai voltak -.- Hogy miért? Mert nem kicsit aggódott amiatt, hogy Toboso-senseinek vajon sikerül-e megadnia ebben a fejezetben azt a bizonyos pluszt az arcnak, ami mintha mostanában hiányozna belőle... Hogy sikerült-e? Nos, ezt mindenki döntse el maga... Személyes vélemény: nem, de közel kerültünk hozzá -.-

SPOILER ( méghozzá mindenhol)

Kezdőlap: Amikor rákattintottam (izzadó, remegő kézzel) a manga 78. fejezetére a szemem elé tárult a kezdőlap és majdnem elsírtam magam örömömben :"D Mert igen, erre vártam, erre a tökéletes, elegánsan régies, sötét dizájnra, amiben Toboso-sensei annyira eszméletlenül profi! *.* Nagyon tetszik a kompozíció, a színkezelés awwww!!! ( Egyedül Ciel cipőjével nem tudok kiegyezni, de ez egyéni probléma, úgyhogy be is fogom ><) Szóval: pozitív benyomás, abszolúte! Teljesen megihletett, úgyhogy nagyon ficgyanús kép *.* 

Folytatás: Szóval Kiddy nyáladzik a kezdőlap felett percekig, aztán fülig érő vigyorral rákattint a folytatásra... nahát, Mizushima Hiro! Hello, mizujs? Igen-igen, tudom, te játszod majd Sebbyt a live-actionben, naná, hogy raktak be rólad egy képet ;) Katt... hello, mégegyszer :D Igen, még mindig furán nézel ki, feletted egy rakat japán szöveggel... bye! Katt....nahát, a Kuro musicalről is tettek be egy képet, amit májusban újra színpadra visznek :) Katt... helyesbítek: két képet...

Lehet, hogy ezt ott, Japánban másképp gondolják, de szerintem nem vicces, amikor egy összvissz 33 oldalas mangából az 5. oldalon tartasz és még mindig Yuya Matsushita (egyébként cuki) pofiját bámulod ><

Jó. Szóval katt és végre kezdődik a manga! Sebby az igazgató után veti magát, Ciel így magára marad.

Sebby fut.... fut. Bocs, hogy ezt így kiemelem, de ez a futópóz nekem nagyon furcsa....   Mindegy, hagyjuk xD                                                                                                      

Igen, már megint a mosdóba ment a professzor :"DD Most őszintén Ciel... olyan stratégiáid vannak, úgy kényszeríted térdre az összes ellenséged, hogy mi, fanok csak nézünk, hogy mi van, de nem tudsz kitalálni egy normális indokot???? Vagy... direkt csinálod? xD Troll :3

BIGLOL A Főnix után a 2. leggázabb legjobb póz a Kuroban x3 Mintha breakelne x"DD (és mindezt milyen komoly arccal aww! meg kell zabálni... ezt egyszer Sebby szájából akarom hallani xD mekkora lenne már *.* >< )Go, my little shota!! x"DD Azért érdemes elgondolkodni, hogy Yana-sensei mennyit iszik mire ilyen pózok pattannak ki a fejéből? :"DD

Szóval Ciel beveti azt a stratégiát x3 Bármi is az, hatásos, annyi szent :D Még a nagy Greenhillt is legyűri x3 Meg úgy mindenkit a csapatból xDD

Ciel elégedett... és ha ő az, akkor mi is azok vagyunk x3

A terv tehát, ami Sebby fantasztikus  beteg, démoni buksijából pattant ki, az az, hogy a félmeztelen nők látványa majd megzavarja a diákokat, akik már jó ideje el vannak zárva a külvilágtól x3 Tök logikus és bevált :"D

Lau és a női... a nagy taktika x3 Ez a pasi tényleg nem ismeri a szót, hogy szégyen :"D Ahogy Yana-sensei sem :"D

      

Amikor megláttam ezt a képet, egyszerűen elfacsarodott a szívem. Hogy miért? Több okból is.Először is: ezen tökéletesen látszik, hogy Sebastian és Ciel milyen közel kerültek egymáshoz. Eddig is elég bensőséges volt a viszonyuk, de most...  a zombies arc óta vannak így. És ez nem esik jól, mert ez egyben azt is jelenti, hogy mindketten változtak egy kicsit: Sebby emberibb, Ciel pedig démonibb lett...

Másodszor: ez a kép tényleg megmutatja, hogyan is áll az egész dolog. Ciel, mint egy határozott uralkodó, a sakkmester és Sebastian, mint az ő hűséges szolgája.

Harmadszor: Látjátok milyen közel van Sebby Cielhez?????????? Ilyen közeli, nem vészhelyzetes fizikai kapcsolat ritkán van!! *bocs... fangirl mód off*

És Ciel egy szó nélkül tűri, nem löki el magától!!!! *azt mondtam OFF... bocsi, az asztmás jelenet óta nem működik rendesen a kapcsoló :3*

Ez olyan.... kawaiiiii!!! Oh, ez az ártatlanság Ciel részéről....jaj, picim x3 Ilyenkor felébrednek bennem az anyai ösztönök :3

 MINDENKI LÁTTA EZT A KIS PANELT A SUNYI MOSOLLYAL??????????? És azt azt követő szöveget, amivel Sebby Lau háremére céloz???? " Bár ez talán egy kicsit korai lenne a Fiatalúrnak."  Most emelje fel a kezét, aki nem értette félre....hogy mit? Ja, igen, most jöttem rá: ezt nem lehet nem félreérteni, egyesek talán észre sem vették, hogy félreértették... ( Ha dől a vér az orrodból, félreértetted x3)

Én hülye, mangaolvasás közben Adam Lambert For your entertainment című számát hallgattam (ami eleve hihetetlenül perverz és imádom, és ihletett egy kuro drabble-t)... és ennél a mangapanelnél értem el ahhoz a részhez, hogy "Take the pain, take the pleasure, I'm the master of both." (Vedd a fájdalmat, Vedd a gyönyört, mindkettő mestere vagyok") Reakció: Basszus, a sors....Sebby megtartja magának a kis shotát és...

Hát igen.... Sebby mindent tud az emberi vágyakról x3 Elgondolkoztál, mi Ciel? ;)
*najó, ez már tőlem is sok x"DDD*

Csakhogy a nagy tervet leleplezik, az informátor pedig nem más, mint...
Nahát, Maurice, szia, mizujs? Épp a napokban gondoltam rád egy szempillaspirállal és szemceruzával a kezemben ;)

Imádlak Lau, akkorát röhögtem! :"DDD "Me no undastan Engrish very well!" <3

WTF? Mindegy... no comment :D

Gregory mosolya <3

Mert Kiddynek muszáj volt egy feliratot biggyesztenie erre a tökéletes képre...-.- Ez ott van Ciel top10 beállása között! Annyira tetszik a maga könnyedségével, nemtörődömségével awwwww!

Az igazgató eltűnt... mondjuk, ez várható volt x3

Összegzés: Határozottan jobb volt, mint a korábbi fejezetek, de még mindig nem olyan fantasztikus, mint ahogy megszokhattuk :/ Ennek ellenére tetszett :) (csak ne lenne benne annyi sport ><) Ti mit gondoltok?

Drabble 1

A címet Alice-tól kaptam, itt is nagy puszi és ölelés érte :D <3 

Azonnal megtetszett és teljesen elszaladt a fantáziám, olyan tájakon barangolva, amik már egy ideje bizony használaton kívül voltak : a könnyed, humorosabb írások tájain:P  

Ez a részem eléggé berozsdásodott, jó volt megtornáztatni kicsit. A humor... nos, angol. Angol humor pedig nincs :D

George Mikes írta egyszer: " Az angolok mindent kitűnő humorérzékkel fogadnak. Csak akkor sértődnek meg, amikor közlöd velük, hogy nincs humorérzékük."

Elveszett kismacska

 Nekünk, démonoknak csak pár törvényünk van, ha ugyanis több lenne, fellázadnánk ellenük a természetünk miatt. Ezen törvények közül azonban némelyik rettentően nevetséges és primitív.

Vegyük csak például azt, miszerint egy démon nem köthet szerződést egy állattal és ebből kifolyólag pecsétet sem tehet rá. Mégis ki volt az a szentnek való, áldott lélek, aki kitalálta ezt a sületlenséget? A Pokol legmélyebb vermében, a legforróbb lángokon kellene elégetni!

Mert kérdem én, mégis mit tegyen az a démon, aki sehol sem találja a macskáját, a többi macska miatt pedig képtelen megérezni a szagát? Ráadásul, csupán a kellő bonyolultság érdekében, tegyük fel, hogy az említett démon gazdája allergiás a macskákra, akiket egyszerűen csak úgy hív, hogy átkozott dögök, ha jobb kedve van, akkor pedig a nyávogó, képmutató szőrgombócok nevet kapják tőle.

Ha pedig az elkóborolt kismacska és az allergiás gazda találkoznak, a démonnak új fejet kell növesztenie a korábbi leordított helyett.

Nos, ez a probléma nem is létezne, ha tudnék pecsétet tenni arra a macskára és így mindig érzékelném a jelenlétét, de ez persze, mint a leglogikusabb megoldások nagy többsége, tilos.

És azt azért nem kockáztatom meg, hogy magával a nagy Luciferrel kelljen farkasszemet néznem. Hiszen, viszonyítsunk csak: a Fiatalúr és Lucifer… Lucifer és a Fiatalúr. Hm, igazából nem is olyan egyszerű eldönteni, hogy melyik a rosszabb.

Mindegy, most nem szabad ezen gondolkoznom, meg kell találnom Mariát. Belegondolva, nem tudom, hogy miért választottam neki ezt a nevet. Mindenesetre, ha a Fiatalúr előbb talál rá, mint én, minden eddigi erőfeszítésem hiábavalóvá válik.

A drágaságaim elrejtése a leglehetetlenebb helyeken ( megtanultam, hogy a macskák nehezen viselik, ha befalazzák őket), a zakómra rátapadt szőrök órákon át tartó leszedegetése ( csak, hogy egy hasonlattal éljek, olyan ez, mintha a Kínai Nagyfalat hordanám szét apró kavicsokban ) és az etetésükhöz szükséges dolgok beszerzése ( szerintem teremtettem egy új angol legendát, amikor éjszaka egyik kezemben egy tehénnel a másikban pedig csirkékkel szaladgáltam).

- Fiatalúr, elnézését kérem, csak azért jöttem, hogy ellenőrizzem minden rendben van-e.

Ott ül az íróasztalánál, az arca sima és közönyös, nem árul el felháborodást. Ezek szerint Maria még nem járt itt. Hál’Is… nem, ezt azért nem, ilyen mélyre nem süllyedek.

- Amint látod, még élek- mordul rám, tovább olvasva a jelentéseket.

- Értem, elnézést, hogy zavartam- hajolok meg- További jó munkát!

Vajon hol lehet Maria? Talán még sincs a kastélyban?

- Egyébként… ha azt a nyivákoló dögödet keresed, az előbb dobtam ki az ablakon.

Hogy az a kénköves…

- Elnézést kérek. Ígérem soha többé nem fog előfordulni. Elővigyázatlan voltam.

- Ha jól láttam talpra esett- folytatja, mintha nem is hallana. Hófehér kezébe vesz egy tollat és ír valamit az előtte fekvő jelentésre, továbbra sem nézve rám- Ezeket a képmutató szőrgombócokat nem valami egyszerű eltávolítani az útból.

- Talán a szívósságuk miatt vagy ennyire a bolondjuk. - Elhúzza a száját.

Tehát innen fúj a szél. Ki hitte volna? Érzem azt a gúnyos, elégedett mosolyt az arcomon, aminek nem kellene ott lennie, de hiába próbálom eltüntetni. Az én gazdám!

- Ne aggódjon Fiatalúr, önt egy egész macskaseregért sem cserélném el.

Sikerül időben kicsusszannom a szobából, így a Poe kötet az ajtón csattan és nem rajtam. Nem tudok elfojtani egy cinikus kuncogást, ahogy meghallom a gazdám hangját:

- Legközelebb kitekerem a nyakát, idióta!

Hm, talán többször kellene szem elől vesztenem Mariát ezért a reakcióért. Hiába, a féltékenység mindig is a kedvenc lélek fűszereim közé tartozott…

Van egy kismacskám, akit sosem veszítenék el. És nem csak azért, mert rajta pecsét is van…

Agares

Akinek van valami ötlete, hogy miért festi be fehérre az egészet, az lécci szóljon!

Lássuk mit ír a nagy Wikipédia az Agares nevű démonról! 

" A démonológiában Agares egy herceg, aki a Pokol keleti zónáját uralja és 31 légiónyi démon felett uralkodik. (nem rossz ;) )

Visszahozza a szökevényeket, földrengéseket okoz és nyelveket tanít. ( hehe... -.-) Nagy élvezetet lel abban, hogyha erkölcstelen kifejezéseket taníthat. ( lol ) Megvan az ereje, hogy tönkretegye az emberek méltóságát, akár földi, akár természetfeletti módon. (Bocs... izé, lehet, hogy velem van a baj, de azzal, hogy lebukfencezik a lépcsőn, szerintem nem az én méltóságom sérül -.- ) 

Sápadt, krokodilon lovagló öregemberként ábrázolják. ( cuki....)

LOL

Ilyen is csak tumblrön történhet meg x"DD A Sors!! Egyébként még mindig várom a címeket ;)

Kéréééés-sok é-vel... mert az é cuki ;)

Egy nagy kéréssel fordulnék hozzátok! Az a helyzet, hogy befejeztem az Igazságtalan igazságot ( már csak a gépelés van hátra) és mielőtt folytatnám a Kék Komornyikot és belekezdenék a Vörös szemeken keresztül a világba (nem felejtettem ám el ;) ) szeretnék egy kis pihenőt tartani, ami alatt kuros egyperceseket írnék, szám szerint hatot. Ehhez kellene a segítségetek!

Címeket kérnék komiba! Bármilyen abszurd, bármilyen furcsa cím lehet, csak cím legyen :D Ezekkel a címekkel fogok ficet írni :)

Előre is köszönöm szépen mindenkinek, aki ad egyet :) <3

( A fenti képet egyébként imádom, a rajta lévő mondat pedig awwww... a maga egyszerűségével zseniális!)

Radetzky March

Johann Strauss: Radetzky March - Sebastian ezt vezényelte a legutóbbi fejezetben ;)

Ha rámentek youtubeon erre a verzióra és végignézitek a kommenteket, gyakorlatilag minden 3. kuros x"DDD Kuro fans are everywhere!!!!!!!!!!!!! Ez azért LOL, gyerekek x"D Újabb érv a kuro mellett: művelődünk.

Érdekesség: A Mester és Margarítában, a Sátán bálján Strauss vezényelte a zenekart, ugyanaz, aki ezt a zenét szerezte :D Véletlen lenne? Ugyaaaaaan, Yana - sensei ismét az orrunk alá nyomott egy utalást xD

Megjegyzés: Erre tényleg tök jól lehet ütőket lóbálni xD

100. bejegyzés

100. Bejegyzés

Kiddy és a Kuro

Nem igazán tudtam, hogy miről is írjak ebben a bejegyzésben. Valami különöset, valami klasszat akartam témának választani, de sorra vetettem el az ötleteket. Végül úgy döntöttem, hogy azt írom le, hogy én miért szeretem a Kurot. Ez se nem különös, se nem klassz (ki érti az emberi logikát?) de talán elmegy 100. bejegyzésnek :)

Ömlengés on: Nagyon sok animét láttam, sok mangát olvastam, de a Kuroshitsuji volt az egyetlen, ami tényleg mély nyomot hagyott bennem és hozzáadott valamit a jellememhez. A karakterek (még a mellékszereplők is) csodálatosan megrajzolt személyiségekkel rendelkeznek, teljesen élethűek, tudunk velük szimpatizálni illetve tudjuk őket utálni is. Nem sablon jellemek, mindnek megvannak a saját céljai, a saját múltja, a saját érzései stb. Az, hogy ezek néha keresztezik egymást, az Élet tragédiája.

A történet  rendkívül sok ággal rendelkezik, nagyon szövevényes, izgalmas és a komoly részeket ütős humorral oldja fel a sensei. Erről ennyit, ezt nem akarom jobban kifejteni. *lusta*

Még csak annyit ehhez a részhez, hogy nem egy átlagos Fausti elemekkel operáló történet. Tud újat mutatni Marlowe, Goethe, Mann és Bulgakov sztorija után is.  *Marlowe Faustusa hangoskönyvben az igazi xD*

Végezetül (mert kétlem, hogy a véleményem bárkit is érdekelne, ezért rövidre szabom) : Az különösen tetszik nekem, hogy nem az van, ami számtalan helyen, azaz "Ez a helyes út, ezt kell követni!" Nem! Ciel, aki olyan esendőn emberi, és mégis példaképként is lehet rá tekinteni, megteremti a saját útját, és magasról tesz rá, hogy ez helyes-e vagy sem. És miközben végigmegy rajta, nem felejti el, hogy ember, nem válik szörnyeteggé, mint egyesek a világban. Magasan mindenki felett áll, ugyanakkor mégsem. És ebben ( nevessetek nyugodtan) van valami Krisztusi... 

                                                       Ömlengés off.