Kis türelmet kérek mindenkitől, aki olvassa a blogomat! Nemsokára visszatérek! Addig is olvassátok nyugodtan a kis kuros oneshotomat itt

Spoiler

Kijöttek a spoilerek a 73. fejezetből!!!!!!! Ciel körül az a szörny kísérteties hasonlóságot mutat az Alice Csodaországban rettegett szörnyetegével, Jabberwockyval.

Két lehetőség van: Gregory vagy annyira utálja Cielt, hogy legszívesebben megetetné ezzel a szépséggel, vagy Sebbyt  ilyennek látja....

Még több spoilerkép a mindössze 28 lapos fejezetből...

Miért érzem úgy, hogy ez a kép nagyon-nagyon sok mindent fog eredményezni? Mondjuk orrvérzést és visítozó fangörcsrohamot....

Évforduló

         Ma van a Kuroshitsuji manga debütálásának 6. évfordulója!

Szeretünk Yana!

Eljött!

                        Eljött! Mert valljuk be, mind tudtuk, hogy egyszer el fog jönni...

                   

Csak egy fekete csuklyát látsz, ami eltakarja az arcom. Csak ennyit.. mert én nem akarom, hogy megtudd ki vagyok. El sem tudod képzelni hányszor és hányszor sértették fel fekete karmok a lelkemet. Hányszor és hányszor tapostak végig az érzéseimen a fekete cipők. Hányszor és hányszor gúnyoltak megvetően fekete ajkak.

És én ezek után egy fekete köpeny mögé rejtőzöm... ironikus.

Az iskola sem más. A napfény ragyogása itt is ugyanúgy bánt, a boldogság ugyanúgy sért, s te ugyanúgy messze vagy. Mégha mellettem állsz is, mégha meg is fogod a kezemet, ujjaidat az ujjaim közé fonva, akkor sem kerülsz közelebb hozzám.

Nem a te hibád. Én zártam be az ajtót, ami a szívemhez vezet.

És te ezek után mégis azt akarod, mutassam meg ki is az a Gregory Violet.

Hát rendben! Fordítsd el a tekinteted az arcomról és vess egy kósza pillantást a rajzaimra. Látod őket? Érzed őket? Hallod őket?

Azok ott a lelkem darabjai...

Jó tudom, hogy pici, de vélemények?

Ui.: Aki nem tudná kiről szól, Gregory Violet egy nemrég debütált mangaszereplő. :) 

Prológus

                                                    Hi, üdvözlök mindenkit!

     

 Aki figyelemmel követi a tevékenységemet itt-ott, az láthatta, hogy eltűntem. Ennek oka a gépem kiégése (?) volt. A helyzet nagyjából így nézett ki: éppen csináltam valamit, amikor egyszer csak se szó se beszéd, se vészjósló villogás, minden elsötétül... Én, mint olyan ember, aki hajlamos a pánikra se köpni se nyelni nem tudtam, csak elhűlve szólítgatni:

-Mako, Mako.... ne halj meg, hallod? Ne MERJ meghalni!

..... Naná, hogy csak azért is kinyúlt... Úgyhogy csak ma tudtam ismét elé ülni ( egyébként mióta visszatért a kórházból lassabb lett, idegesítőbb és ezernyi apró kis bosszantást tartogat még számomra.. érzem)

Mindenesetre addig is itt a Vörös szemeken keresztül a világ... prológusa. Hogy miért nem AFSre töltöttem fel, nos, arra választ kaptok az fb oldalamon :)
Jó olvasást! :D

                            
                           

Az idő múlik… van, aki számára gyorsan, van, akinek lassan, de mindig múlik.

A napnyugtát követi a sötét éj, majd a napfelkelte, és azután a nappal… minden olyan kiszámítható ezen a világon. Az érzések, az emberek, a tettek… egyhangú, unalmas.

Ezért is menekültem vissza a szigetemre, a sötétségbe, hogy ne lássam ezeket a silány kliséket. Furcsa, de inkább ülök egy sziklán, hallgatva a tenger moraját az idők végezetéig, mintsem, hogy emberek közt legyek.

Mennyire más volt, amikor még mellette szemléltem ezt a világot. Most, sok száz évvel később, az emléke még mindig ugyanolyan kedves számomra: minden egyes mozdulatára, minden egyes szavára emlékszem, mintha csak tegnap lett volna, hogy véres bosszúra áhítozva eladta nekem a lelkét. Ez a döntés mindkettőnket visszafordíthatatlanul megváltoztatott.

Bánom-e? Egyáltalán nem.

Sokat kaptam tőle, és ezt én is megpróbáltam viszonozni: gyakran sikertelenül. Hiszen mit nyújthat egy démon, aki még csak most fedezi fel az önnön érzései nagy részét egy halandó gyermek?

Bocchan nevet adott nekem. Nevet, mely ezerszer szebb, mint az eredeti.

Ha belegondolok, hogy a kutyájáról nevezett el… szemtelen kölyök. Igen, egy kölyök… Bocchan… az én Bocchanom.

Az egyetlen ember, aki képes volt arra, hogy igazán komoly meglepetéseket okozzon, méghozzá anélkül, hogy észrevette volna.

Múlik az idő…

Hadd üssem el az örökkévalóság unalmát azzal, hogy újra átélek néhány pillanatot azok közül, melyeket Bocchannal töltöttem…

Hogy is kezdődött?

..........

Ilyenkor érzed azt, hogy az a bizonyos animerendező, és az a bizonyos mangaka a képedbe röhög..... Yana, én utállak, tudod?