Ismét egy egyperces, amit a 78. fejezet borítója ihletett ;)
Elszáradt liliom
Földre csöpögő fekete tea, amit mohón iszik be a fekete
föld. Szorosan bezárt szemek, melyekben egykor az ég egy-egy darabkája csillogott,
visszatükrözve a reá hulló, kósza napsugarakat.
A szív nem dobban, a mellkas nem emelkedik, a test készen
áll eljegyezni magát az enyészettel. Az asztalon hidegen villogó csontváz,
minden, minden a pusztulást hirdeti. Egyedül én élek, de hamarosan itt hagyom
ezt a helyet, és visszaadom az uralkodás jogát a sötét szemgödrű halálnak.
Nem vagy halott… bennem létezel tovább. Az én vérem a te
véred, én vagyok te és te vagy én. Azt hittem sosem fogod ezt megérteni, de
tévedtem. Már az elejétől fogva tudtad. Tudtad, hogy együtt élünk majd az
örökkévalóságban. És tudtad, hogy le kell vetned a porhüvelyed ahhoz, hogy ez
megtörténjen. Megtetted.
Vége van. Nincs már minek elmúlnia. Ez az utolsó… egy
utolsó, elszáradt liliom a tested mellé, melytől úgy szabadultál meg, mint
kígyó a bőrétől.
Egy utolsó liliom… melynek az illata még így, holtan is
betölt mindent….
Nem, nem vagyok depressziós... bár így végigolvasva... Hm, csakhogy biztosra megyünk: küldjetek csokit x3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése