Egyperces. Rövid, értelmetlen... asztma... Sebby... Ciel...jó olvasást x3
( Manga momenten alapul )
A ketrecen kívül
A fiatal fiú úgy kapaszkodik a férfiba, mintha ő lenne az
utolsó mentsvára. Pedig nincs igazi veszélyben és ezt ő is tudja. Ujjai
megérzik a kabát selymes puhaságát, hallják a nyugtató, mély hangot, mely
mintha édes, örök álomba ringatná.
Látja a sápadt arcot, a hollófekete tincseket és a
mélyvörös szemeket. Érzi, hogy egy erős kar közelebb húzza az élettől lüktető
testhez.
Fulladozik. Láthatatlan kezek kulcsolódnak a nyakára és
megpróbálják kiszorítani belőle az utolsó csepp levegőt is. A terem, mintha egy
pillanatig homályba burkolózna…
Összerándul, amikor a fehér kesztyű végigsimít az ajkán,
miközben egy túlvilági hang megnyugtatón duruzsol a fülébe:
- Ne féljen… már a ketrecen kívül van… nincs mitől
félnie.
Mintha a démon táncra hívná… Szorosan magához húzza,
megtartja, hogy el ne essen, miközben szabad kezével kioldja a fekete szemkötő
csomóját…
- Mondja ki a nevemet! – szól a lágy felszólítás.
A fiú mély levegőt vesz, a pár másodpercnyi Menny és
Pokol valósággá változik… Az egyetlen tovasuhanó pillanatig beállt csend azt
jelzi, hogy valami véget ért…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése