B.Ú.É.K.

Ki az a hülye, aki január harmadikán ír újévi ficet? Hát Kiddy xDD

Bénaság, de azért sztem elviselhető.

Ciel elmélázva nézegette az íróasztalán terpeszkedő papírkupacot. A fiatal nemes pontosan tudta, hogy a délelőtti tárgyaláson mindet kívülről kellene fújnia, de egyszerűen nem tudta rávenni magát a cselekvésre. Menyasszonya korábbi villámlátogatása teljesen leszívta az energiáit, akárcsak a szolgák egész napos, túlzott izgatottsága.

„ Miért kell az Időnek állandóan haladnia? Miért nem fagy meg?”- futott át Ciel fején a furcsa gondolat, ahogy tollával egykedvűen ütögette az asztalt.

 Odalentről tompán felhallatszott a három szolga vidám ünneplése.

„ Vajon Sebastian merre van?”- tűnődött Ciel, de jóformán végig se gondolta a helyzetet, máris meghallotta az ismerős kopogtatást.

- Gyere… úgyse tudnálak visszatartani- motyogta a nemes, mindenféle érdeklődés nélkül figyelve belépő komornyikját, aki mosolyogva közeledett a gazdájához.

A démonnak rengetegféle mosolya volt: a mostani a könnyed eleganciát egyesítette a tisztelettel és egy leheletnyi fölényességgel.

Ciel utálta.

- Mit akarsz?- mordult a démonra.

- Talán megzavartam valamiben?- Sebastian pillantása a hatalmas papírkupacra, majd mestere tollára siklott. Szemeiben hitetlenkedő, ördögi szikra gyúlt.

Ciel ezt is utálta.

- A holnapi tárgyaláson gondolkoztam- morogta nem kevés bosszúsággal a hangjában, mely egyértelműen annak szólt, hogy leleplezték- Elkezdtem kidolgozni a stratégiát.

- Értem, ez esetben elnézését kérem. – Sebastian mindezt egy szemernyi megbánás nélkül mondta, miközben egy letakart tálcát tett gazdája asztalára, ami korábban- erre Ciel esküdni mert volna- sehol sem volt.

A fiatal nemest elfutotta a méreg, hiszen még kapcsolatuk legelején megtiltotta a látványos varázslást a démonnak. Kérdőre akarta vonni, de Sebastian pajkos arckifejezése beléfojtotta a szót.

- Ejnye, Fiatal úr, milyen morcos ma este. Csak nem elfelejtette, hogy milyen nap van?

- Hogy milyen…- Ciel villámgyorsan lerázta magáról a döbbenetet. Elégedetlenül csattant fel- December 31. Mi van vele?

- Semmi, igazán semmi…- kuncogott a démon, majd egy elegáns mozdulattal leemelte a hófehér szövetet a tálcáról, egy pezsgősüveget és két poharat tárva a gazdája elé.

A hirtelen beállt csendet Ciel törte meg:

- Te most… szórakozol velem?- kérdezte hitetlenkedve, szemét le nem véve a poharakról.

- Eszem ágában sincs, Fiatal úr. – Sebastian elnéző mosolyt vetett a fiúra és lassan teletöltötte mindkét poharat gyöngyöző pezsgővel. Az egyiket ő maga emelte fel, míg a másikat a gazdája felé tolta- Pusztán úgy gondoltam, hogy mi is ünnepelhetnénk.

- Mégis mit? – Ciel váratlanul támadt dühvel pattant fel. Egy sarokba szorított áldozat kétségbeesett haragja volt ez- Mégis mit ünnepelnék? Hogy még mindig nem sikerült bosszút állnom? Vagy megünnepelhetném az újabb évet, amikor ismét kutya leszek a Királynő pórázán! Neked… neked persze van okod ünneplésre- némiképp lehiggadva, megvetően mérte végig a férfit- Közelebb kerültél… ahhoz. Mondd, élvezed, hogy szórakozhatsz velem?

Sebastian kifürkészhetetlen arccal válaszolt, kérdésre kérdéssel:

- Mondja, Fiatal úr, az emberek mit ünnepelnek ilyenkor? Az elmúlt vagy az elkövetkezendő évet?

Ciel szemeiben megcsillant valami: a felismerés szikrája. Kezdte érteni, hogy hova akar kilyukadni a komornyikja.

- Akkor mi csak az elmúltévet ünnepeljük- mosolyodott el Sebastian- Annak, hogy a kilátástalan jövőt ünnepeljük amúgy sincs sok értelme.

Ciel egy pillanatnyi habozás után megragadta a poharát és magasra emelte.

„ Ünnepeljük azokat a perceket, amiket együtt töltöttünk.”

A két pohár koccintása olyan volt, akár a halk csengettyűszó.

„ És ne törődjünk a jövővel, ami az egyikünket elpusztítja.”

Boldog Új és Volt Évet!